Kezdőlap

Délutáni zivatar 2011. július 22-én

2011. július 22-én tőlünk északra egy ciklon örvénylett, melynek visszahajló okklúziós frontja érintette az ország északi részét.
Emiatt ott többnyire felhős, hűvös idő volt, többszöri záporral, helyenként zivatarral, míg nyugaton és délen hosszabb időszakokra
felszakadozott a felhőzet. Kora délután aztán ezeken a területeken is erőteljes gomolyfelhősödés kezdődött a labilizálódó
levegő hatására, és egyre többfelé alakultak ki záporok, zivatarok. Vas megyében az első záporgócok dél körül fejlődtek ki
az északi területeken, majd nem sokkal később a megye délkeleti felén is gomolyosodás (1. kép), majd csapadékképződés
kezdődött. Ezt követően nyugat-északnyugat felől sorban érkeztek egymás után a csapadékgócok, de közöttük hosszabb-rövidebb
időszakokra kisütött a Nap. Egyházasrádócon a csúcshőmérséklet elérte a 26 fokot. A településen a délután közepéig még
nem hullott csapadék, de 16 óra körül nyugat felé már meg lehetett figyelni egy közeledő zápor felhőzetét, valamint kelet felé
is záporok vonultak el. Fél 5 körül az utóbbi irányban egy meglehetősen érdekes és ritka jelenséget, úgynevezett lapos szivárványt
lehetett megfigyelni, mely fokozatosan tűnt elő a horizont alól, eleinte még csak a pirosas-sárgás színek látszódtak, majd pár perc múlva
a teljes ív (2-3. kép). A jelenség oka, hogy a szivárvány fő ívét csak 42°-os napmagasság alatt lehet látni, am pont ebben az időszakban
csökkent ez alá. Eközben a nyugat felől közeledő zápor egyre szervezettebb formát öltött, és nem sokkal fél 5 után zivatarrá erősödött.
A közeledő tömb jobb oldalán egy újabb, erősebb góc alakult ki, mely a falu felé vette az irányt (4-6. kép), a cella üllőjén pedig
látványos mammák képződtek (7-8. kép). Mivel a szélnyírás még elégséges volt, és a radarképek alapján a cella kissé kitért balra
(Ny-K irányban haladt  míg a többi csapadékgóc ÉNy-DK irányba), így nem kizárható, hogy szupercella volt, ám a felhőzet struktúrája
ezt nem bizonyítja egyértelműen. A zivatar nem sokkal 17 óra előtt érkezett meg, rövid ideig tartó, de intenzív csapadékhullással,
és közepes erősségű villámtevékenységgel. A vihar hamar, kb. 10-15 perc alatt elvonult, mögötte pedig átmenetileg kisütött a Nap,
így kelet felé ismét szivárvány tűnt fel (9. kép). A zivatarból 5,5 mm csapadék hullott.