Kezdőlap

 

Időjárási összefoglaló 2015 - Egyházasrádóc

Éves statisztikák -->

Január:
Január első és utolsó részében hűvösebb, míg a középsőben enyhe, változékony időben volt részünk. 9-éig minden reggel fagyott, és általában napközben is 5 fok körül, vagy az alatt alakult a hőmérséklet, sőt 1-jén és 7-én egész nap 0 fok alatt maradt. A hónap legalacsonyabb minimumát 1-jén mérhettük -6,9 fokkal. Emellett többször előfordult kisebb, vegyes halmazállapotú csapadék. 10-én főnös idő alakult ki, így a csúcshőmérséklet elérte a 14,2 fokot. A következő napokban is enyhe idő volt, többször 10 fok körüli, a feletti maximumokkal. 17-én pedig éjszaka sem volt hidegebb 6,2 foknál. 18-ától kezdve ismét hűvös és csapadékos idő köszöntött be. Kezdetben inkább eső volt jellemző, de 24-én és 25-én már kisebb havas eső, havazás is kialakult. Átmeneti csapadékszünet után 29-én 12 cm (kiolvasztva 9 mm) hó esett, de ennek nagy része 30-án elolvadt. Ekkor egy igen mély mediterrán ciklonból - melynek köszönhetően 977,2 hPa-ig süllyedt a légnyomás - 15 mm csapadék hullott kezdetben eső, majd "vizes" hó formájában. A megmaradó 6 cm havat 31-ére virradóan konzerválta az erősebb éjszakai fagy, így napközben már csak minimális mértékben olvadt.

A hónap csapadékösszege 46 mm lett, mely meghaladta az átlagos értéket. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 2,03 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 1,96 fok lett, ami kb. 3 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Napnyugta január 10-én Napkelte sekély, de sűrű köddel január 16-án

Február:
Február első fele még téli, gyakran csapadékos idővel telt, majd enyhébbre és szárazabbra fordult az időjárás. 1-jén reggelre zúzmarás köd képződött, majd este egy mediterrán ciklonból 3 cm friss hó esett, így a hóréteg 8 cm-esre hízott. 2-án és 3-án reggel ismét előfordult zúzmarás köd. Emellett 2-án, 3-án és 5-én is kialakult gyenge hóesés, mérhető mennyiségű csapadék azonban nem hullott. 8-án egy hidegfront mögött több erős hózápor is áthaladt, melyekből összesen lepelnyi hóréteg alakult ki. A front előtt éjjel még kevés volt a felhő, így -7,5 fokig hűlt le a levegő. 9-én egy melegfront 11 cm porhavat produkált (a kiolvasztott csapadékösszeg 5,5 mm volt), így másnap reggelre a hóvastagság elérte a 15 cm-t. A melegedés miatt viszont gyors olvadás kezdődött, ezért már csak 11-én volt összefüggő a hótakaró, de a hófoltok egészen 16-áig kitartottak. Mindeközben száraz, napos időszak köszöntött be, így a fagyos reggelek után 5, 10 fok között alakultak a csúcsértékek. Sőt 21-én már 11,8 fokos maximumot mérhettünk. Ezután egy ciklon hatására a délutáni hőmérsékletek kissé visszaestek, a reggelek viszont jelentősen megenyhültek. A ciklonból 22-étől 24-éig összesen 24 mm eső esett, a legtöbb, 13 mm 24-én. A hónap utolsó napjai már száraz, napközben ismét melegebb, míg éjszakánként hűvösebb időt hoztak.

A hónap csapadékösszege 34 mm lett, mely kissé meghaladta az átlagos értéket. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 2,23 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 1,7fok lett, ami kb. 1 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Havazás utáni ködös reggel február 2-án Jelentős zúzmara február 3-án kora délelőtt

Március:
Március első kétharmada száraz, egyhangú, viszonylag hűvös idővel telt. Kisebb csapadék mindössze 2-án, 11-én és 15-én fordult elő, de csak az első két napon volt mérhető mennyiség, 2 mm, illetve 1 mm. Mindemellett a maximumok 10 fok körül, egy-egy napon az alatt, míg a minimumok 0 fok körül alakultak. Erősebb fagyok is előfordultak, -3 fok alatti minimumokkal. A leghidegebb 8-án reggel volt -4,9 fokkal. A csúcsérték csak 21-én haladta meg először a 15 fokot, igaz akkor egyből 17,1 fokot mérhettünk, és ugyanennyi fok volt 24-én is. Ekkor kezdődött változás, ugyanis már nedvesebb léghullámok érték el térségünket. 25-én esőből, záporból 6 mm csapadék hullott, majd 26-án este egy igen fejlett peremfelhős zivatar haladt át felettünk, 7 mm csapadékot eredményezve. Ez utóbbi napon már a 19,0 fokot is elérte a hőmérséklet, éjszaka pedig a hónapban először maradt 5 fok felett a hőmérséklet. 27-én és 28-án egy hidegfront mögött átmenetileg visszaesett a hőmérséklet, de 29-étől enyhülés következett. 30-án egy gyenge hidegfrontból 2 mm eső esett. 31-én délelőtt egy erős melegfront haladt át, mely mögött délután ismét 19,0 fokkal tetőzött a hőmérséklet. Este megérkezett a ciklon hidegfrontja is, melyet peremfelhős zivatar kísért, és előtte záporok is kialakultak. Összesen 4,5 mm csapadék hullott.

A hónap csapadékösszege 22,5 mm lett, mely kissé elmaradt az átlagos értéktől. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 6,56 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 6,09 fok lett, ami kb. 1 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Jégminták egy megfagyott belvíztócsában március 1-jén Peremfelhős zivatar érkezése március 26-án kora este

Április:
Áprilist száraz, eleinte hűvös, majd enyhe idő jellemezte. 8-áig általában csak 10-11 fok körül alakult a csúcshőmérséklet, 3-án és 4-én reggel pedig fagyott. Az előbbi volt a hónap leghidegebb napja, akkor -2,4 fokos minimumot mérhettünk. 2-án egy hidegfrontból kisebb zápor, majd 5-én és 6-án záporok, havaseső-záporok is kialakultak. 9-étől erőteljes felmelegedés következett be, így 11-étől már gyakran meghaladta a maximum-hőmérséklet a 20 fokot. 16-án volt a legmelegebb 27,9 fokkal. Az éjszakai minimumok 5 fok körül alakultak. Csapadék ebben az időszakban nem fordult elő, de 11-én egy távoli zivatarból lehetett dörgéseket hallani. 17-én egy hidegfront vetett véget az enyhe időnek, melyből összesen 8,5 mm csapadék hullott (8 mm 17-én, 0,5 mm 18-án). Mögötte jelentősen lehűlt a levegő, 18-án és 19-én 15 fok alatt maradt a hőmérséklet, 19-én és 20-án reggel pedig gyengén fagyott, -0,2 és -0,1 fokkal. A hónap hátralévő részében ismét melegebb, de továbbra is száraz idő volt. Csupán 28-án és 30-án fordult elő kisebb eső, zápor, az előbbi napon 8 mm-es, az utóbbin 0,5 mm-es csapadékösszeggel.

A hónap csapadékösszege 17,5 mm lett, mely elmaradt az átlagos értéktől. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 11,12 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 11,06 fok lett, ami kb. 1 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Dér és harmat április 3-án reggel Alkonyati lencsefelhők április 7-én

Május:
A száraz áprilist csapadékos, változékony május követte. A hónap első napjai hűvös és esős idővel teltek, de ekkor még nem hullott jelentős csapadék. 4-étől egészen 13-áig többnyire kellemes hőmérsékletű idő köszöntött be, gyakran 25 fok körüli, vagy afeletti maximumokkal. A hónap legmelegebb napja is ebbe az időszakba, 5-ére esett, 28,4 fokos csúcsértékkel. 6-án és 9-én egy-egy gyenge hidegfront okozott némi törést a melegben, és mindkét front mentén előfordultak zivatarok is. A második front mögött, 12-én mérhettük a hónap legalacsonyabb minimumát, 5,0 fokot. 13-án újabb hidegfront érkezett, több hullámban zivatarokkal, és összesen 30 mm csapadékkal. Jégeső is előfordult. A frontot követően csak 15-én volt jelentősen hűvösebb, amikor a borongós időben eső, zápor is kialakult. Ezután gyors felmelegedés következett, így 19-én délután már 28,2 fokot mérhettünk. Másnap azonban ismét egy hidegfront vonult át, mely mögött egy ciklon képződött. Ebből 26-áig jelentős mennyiségű, 55 mm eső esett (20-án zivatar is volt). A levegő jelentősen lehűlt, egészen 29-éig 20 fok alatt maradt a legmagasabb hőmérséklet, sőt a tartósan csapadékos 21-én, 22-én és 23-án nem volt melegebb 13, 14 foknál. A hónap mérsékelten meleg idővel búcsúzott, és 30-án még kisebb eső, zápor is volt.

A hónap csapadékösszege 108 mm lett, mely jelentősen meghaladta az átlagos értéket. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 15,89 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 15,46 fok lett, ami kb. 1 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Gyenge zivatar május 9-én Közeledő szupercella május 13-án

Június:
Június meleg és száraz idővel kezdődött. 15-éig nem hullott mérhető mennyiségű csapadék, és minden nap meghaladta a csúcshőmérséklet a 25 fokot. A hónap második fele viszont már kissé hűvösebb és csapadékosabb idővel telt. 15-éig, bár a nappalok nyáriasan melegek voltak, az éjszakák kellemesen felfrissültek, jellemzően 15 fok körül alakultak a minimumok. 2-án reggel rövid ideig tartó köd is előfordult. 13-án volt a legmelegebb 17,6 fokos minimummal és 32,4 fokos maximummal. 15-én megérkezett a meleget lezáró hidegfront, melyből zápor, zivatar révén 3,5 mm csapadék hullott. Ezt követően mozgalmasabb időjárás alakult ki, hiszen 20-án és 23-án is átvonult egy-egy hidegfront, illetve a környező napokon is előfordult csapadék. A napi csapadékösszegek általában csak néhány mm-esek voltak, de 23-án 21 mm eső esett. Zivatar a 15-ei front mellett csak 20-án fordult elő. A csúcshőmérsékletek ezekben a napokban 21 és 26 fok között, míg a minimumok 6 és 15 fok között alakultak. A kevésbé felhős éjszakákon hűlt le erősebben a levegő, 5 napon is 10 fok alá csökkent a hőmérséklet. 21-ére virradóan volt a leghűvösebb 5,7 fokkal. A hónap vége ismét szárazabb, melegedő idővel telt, visszatértek a 25 fok körüli, majd afeletti csúcsértékek.

A hónap csapadékösszege 32,5 mm lett, mely jelentősen elmaradt az átlagos értéktől. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 19,51 fok lett, ami kb. 1,5 fokkal magasabb az átlagosnál. (A WS automata 5 percenkénti adatsora többszöri adatvesztés miatt nem állt rendelkezésre.)

A hónap fotói:

Hullámfelhők június 5-én reggel Közeledő zivatar északkelet felé június 15-én

Július:
Júliusban folytatódott a hőhullámokkal tarkított, többnyire száraz idő. Az első forró időszak rögtön a hónap elején érkezett, így 8-áig minden nap meghaladta a csúcshőmérséklet a 30 fokot, 6-án, 7-én és 8-án pedig a 35 fokot is. A középső napon volt a legmelegebb 36,4 fokkal. A minimumok azonban még kellemes tartományban, 14 és 19 fok között szóródtak. 8-án markáns hidegfront vetett véget a hőségnek, záporok, zivatarok kísértetében. Ez lett a hónap legcsapadékosabb napja, ugyanis 31 mm eső esett. Kisebb záporok még másnap is kialakultak, és ekkor már nem volt melegebb 25 foknál. 11-ére virradóan pedig 10,7 fokig hűlt le a levegő, mely a hónap legalacsonyabb minimuma lett. 12-én este újabb hidegfront érkezett zivatarokkal, 8 mm csapadékot eredményezve, és a következő két napon is előfordult kisebb eső, zápor. 15-étől újabb kánikula vette kezdetét, mely 25-éig kitartott. Ezen hőségidőszakban ugyan csak 34-35 fok körül tetőzött a hőmérséklet, de fülledtebb volt a levegő, és a minimumok is 19-20 fok körül alakultak. Az időszakban egyedül 18-án hullott kevés csapadék, zivatar révén. A 25-ei front ismét zivatarral és jelentős lehűléssel érkezett, mögötte a hónap végéig már csak 20-25 fok közötti csúcsértékeket mérhettünk. Egy következő, több napig felettünk hullámzó frontrendszernek köszönhetően 27-én, 29-én és 30-án további, kevés eső is esett.

A hónap csapadékösszege 64,5 mm lett, mely kissé elmaradt az átlagos értéktől. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 23,37 fok lett, ami kb. 3 fokkal magasabb az átlagosnál. (A WS automata 5 percenkénti adatsora többszöri adatvesztés miatt nem állt rendelkezésre.)

A hónap fotói:

Közeledő kora esti zápor július 9-én Mini-szupercella délkelet felé július 14-én

Augusztus:
A többi nyári hónaphoz hasonlóan augusztus is száraz és meleg időt produkált. A hónap száraz idővel és forrósággal indult, 1-je kivételével 14-éig nem volt csapadék, és a csúcshőmérséklet 4-étől 16-áig 30 fok felett, többször 35 fok körül alakult. 12-én volt a legmelegebb 36,5 fokkal, ami egyben a hónap (és az év) legmelegebb napja is lett. A legalacsonyabb minimumot még közvetlenül a kánikula előtt, 1-jén mérhettük, akkor 9,4 fokig hűlt le a levegő, ezt követően viszont többnyire 15 fok felett alakultak a legalacsonyabb hőmérsékletek. 14-én egy közeledő hidegfront előtt már előfordult zápor 4,5 mm csapadékot eredményezve, 15-én pedig kelet felé reggel és este is zivatarok vonultak el. 16-án zivatarokkal és kiadós záporesővel érkezett a front, összesen 28 mm csapadék hullott. A következő napokban egy sekély ciklon alakította az időjárást, gyakran volt felhős az ég, de csak 17-én és 20-án fordult elő kevés eső. A maximumok ebben az időszakban csupán 20-25 fok között szóródtak, de az éjszakák még nem lettek sokkal hűvösebbek. Erre 21-étől kerül sor, amikor már csökkent a felhőzet. Egy-egy napon 10 fok közeli minimumok is voltak. Emellett gyakran előfordult sekély köd, illetve 22-én reggel köd is. 25-én egy gyenge hidegfront vonult át 2,5 mm csapadékot okozva. Lehűlést azonban nem hozott, sőt, a hónap végére visszatért a kánikula, 33-34 fokos csúcsértékekkel.

A hónap csapadékösszege 38,5 mm lett, mely jelentősen elmaradt az átlagos értéktől. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 22,76 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 22,61 fok lett, ami kb. 3 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Villámok egy kelet felé elhaladó zivatarból augusztus 15-én kora este Sűrű sekély köd napkeltekor augusztus 27-én

Szeptember:
Szeptember változékony, nagyrészt száraz idővel telt. A hónap rögtön melegrekorddal indított, az augusztus végi hőség lezárásaként 1-jén még elérte a csúcshőmérséklet a 33,4 fokot. A következő napokban azonban fokozatosan és jelentősen visszaesett a hőmérséklet. 5-én és 6-án már a 20 fokot sem érte el a csúcsérték, míg 7-én reggel csupán 4,8 fok volt. 2-ától 6-áig minden nap előfordult csapadék is, a legtöbb, 9,5 mm 4-én. Ezt követően 10-e környékéig még maradt a hűvös idő, időnként reggeli köddel, majd felmelegedés vette kezdetét. 14-étől már 25 fok feletti maximum-hőmérsékleteket mérhettünk, sőt 17-én 31,8 fokkal tetőzött a hőmérséklet. Ezen a napon a szeles idő miatt ráadásul trópusi éjszaka volt 20,8 fokos minimummal, mely szintén rekordnak (és egyben az év legmagasabb minimumának!) számított. A meleg időt 19-én egy hidegfront zárta le, de ez csak 1 mm csapadékot produkált, délkelet felé azonban több zivatar is elvonult. A front mögött, 22-én reggel volt a leghűvösebb a hónapban 4,4 fokkal. 24-én egy mediterrán ciklon érkezett, mely ekkor még nem okozott mérhető csapadékot, de másnap 35,5 mm eső esett. A ciklont követően szeles, hűvös idő köszöntött be, mely már kitartott a hónap végéig.

A hónap csapadékösszege 55,5 mm lett, mely megegyezik az átlagossal. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 17,12 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 16,65 fok lett, ami kb. 1,5 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Sűrű köd szeptember 12-én reggel Szupercella délkelet felé szeptember 19-én

Október:
Október (főleg a középső része) csapadékos és többször hűvös időt hozott. A hónap első 9 napja még enyhe idővel, a kevésbé felhős napokon 20 fok feletti csúcsértékekkel, míg a felhős éjszakákon 10 fok feletti minimumokkal telt. 4-én volt a legmelegebb 22,6 fokkal. 6-ától ugyanakkor már csapadékosra fordult az idő, majd 10-étől jelentős lehűlés következett be. 12-én és 13-án napközben is 10 fok alatt maradt a hőmérséklet, majd ezt követően egészen a hónap végéig jellemzően 10 és 15 fok között állandósultak a maximumok. A csapadékos periódus 19-éig tartott, mely alatt több hullámban jelentős, gyakran néhány nap alatt 25-50 mm eső esett. A legcsapadékosabb nap 19-e volt, akkor 38,5 mm-es csapadékösszeget mérhettünk, de 14-én is 32 mm csapadék hullott. A minimum-hőmérsékletek ezekben a napokban még viszonylag magasak maradtak, de 20-ától a szárazra forduló idő következtében erősödött az éjszakai lehűlés, időnként talaj menti fagy is kialakult. A hagyományos mérési magasságban, 2 m-en azonban egyszer sem fagyott, 31-én volt a leghűvösebb 0,2 fokkal. A száraz időszakban egyedül 28-án és 29-én fordult elő kisebb csapadék ködszitálásból, illetve ezen napok mellett még 25-én, valamint 27-én és 30-án képződött köd.

A hónap csapadékösszege 151,5 mm lett, mely jelentősen meghaladta az átlagos értéket. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 10,37 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 10,06 fok lett, ami megegyezik az átlagossal.

A hónap fotói:

Kiadós eső után október 16-án Köd és harmat október 25-én reggel

November:
A csapadékos október után november ismét kiemelkedően száraz idővel telt. A hónap hűvösen indult, de a közepére jelentős melegedés következett be, melyet a végén követett egy újabb, erős lehűlés. 6-áig minden reggel fagyott, és napközben is csak 10-14 fok között tetőzött a hőmérséklet. Az időszakban 2-ára virradóan volt a leghidegebb -3,1 fokkal. 7-én megkezdődött a felmelegedés, így a csúcsértékek egészen 20-áig gyakran 15 fok, sőt néhány főnösebb napon 20 fok felett alakultak, és az éjszakák is enyhék lettek. A hónap legmelegebb napja 10-e volt 21,4 fokos maximummal. Ebben az időszakban érintőleges frontokból egy-két napon kisebb eső, zápor is előfordult, de mérhető mennyiségű csapadék egyszer sem hullott. 21-ére virradóan egy markáns hidegfront érkezett, melyből 5 mm eső esett. A következő napokban jelentősen lehűlt a levegő, éjszakánként visszatértek a fagyok, és a leghűvösebb napokon délután is 5 fok alatt maradt a hőmérséklet. 25-én reggel volt a leghűvösebb -4,4 fokkal. 22-én este hózápor, míg 25-én este gyenge havazás is kialakult, de ekkor sem jött össze mérhető csapadék. A hónap legutolsó napjaiban újfent melegedés indult meg, így 29-én már elérte, 30-án pedig át is lépte a 10 fokot a csúcshőmérséklet, és az utóbbi nap fagymentes volt.

A hónap csapadékösszege 5 mm lett, mely jelentősen elmaradt az átlagostól. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 7,21 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 6,22 fok lett, ami kb. 2,5 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Az első őszi fagy november 1-jén Naplemente november 7-én

December:
December ismét száraz, többnyire egyhangú időjárást és kiemelkedően sok, 20 ködös napot hozott. A hónap igen enyhe idővel indult, egy melegfront mögötti főnös helyzetben 1-jén 16,8 fokig melegedett fel a levegő. 4-éig folytatódott az enyheség, de már alacsonyabb hőmérsékleti értékek mellett. Egy hidegfrontból 1-jén éjjel 4 mm, majd 2-án még 1 mm eső esett. 5-én este köd képződött, majd 6-ától 9-éig már egész nap borult marad az ég. Kisebb szitálás vagy gyenge eső minden nap előfordult, de összesen csak 1,5 mm csapadék hullott. 3 napon köd is volt. A maximum-hőmérsékletek ekkor már 5 fok alá estek vissza. 10-étől 16-áig kevesebb volt a felhő, így a maximumok magasabbak, a minimumok viszont alacsonyabbak lettek, 11-e és 15-e között minden reggel fagyott. 12-én köd, 13-án pedig zúzmarás köd is előfordult. 15-étől 28-áig minden nap kialakult köd (27-én zúzmarával), emellett pedig többször volt szitálás is, de a két hetes időszakban szintén csak 1,5 mm lett a csapadékösszeg. A borongósabb, tartósan ködös napokon a fagypont körüli éjszakai hőmérsékleteket 5 fok alatti délutáni értékek követték, de a néhány naposabb napon a 8, 10 fokot is elérte a csúcsérték. 30-án kelet felől hideg, száraz levegő érkezett. Így 31-e lett a hónap (és az év) leghidegebb napja, -9,2 fokos minimummal és -0,5 fokos maximummal. Január 1-jére virradóan pedig már gyenge havazás is kialakult.

A hónap csapadékösszege 8 mm lett, mely jelentősen elmaradt az átlagostól. A havi középhőmérséklet a napi minimum- és maximum-értékekből számolva 2,45 fok, míg a WS automata 5 percenkénti adatsorából számolva 2,12 fok lett, ami kb. 2 fokkal magasabb az átlagosnál.

A hónap fotói:

Deres kökénybogyó december 12-én Dérkristályok december 31-én

Éves statisztikák:

Hőmérséklet Csapadék
Éves középhőmérséklet: 11,40 °C Éves csapadékösszeg: 583,5 mm
Éves abszolút minimum: -9,2 °C (dec. 31.) Legnagyobb napi csapadékösszeg: 38,5 mm (okt. 19.)
Éves abszolút maximum: 36,5 °C (aug. 12.) Legkisebb havi csapadékösszeg: 5,0 mm (nov.)
Legalacsonyabb havi középhőmérséklet: 1,73 °C (febr.) Legnagyobb havi csapadékösszeg: 151,5 mm (okt.)
Legmagasabb havi középhőmérséklet: 23,37 °C (júl.) Csapadékos napok
száma:
134 db
Legkisebb napi hőingás: 1,5 °C (dec. 6.) Havas napok száma: 18 db
Legnagyobb napi hőingás: 22,0 °C (ápr. 16.) Hótakarós napok száma: 16 db
Éves abszolút hőingás: 45,7 °C Legnagyobb hóvastagság: 15 cm (febr. 10.)
Zord napok száma
(Tmin <= -10,0 °C):
0 db Csapadékkal járó zivataros napok száma: 13 db
Téli napok száma
(Tmax <= 0,0 °C):
3 db Száraz zivataros napok száma: 8 db
Fagyos napok száma
(Tmin < 0,0°C):
89 db Jégesős napok száma: 2 db
Nyári napok száma
(Tmax >= 25,0 °C):
84 db  Ónos/fagyott esős vagy
szitálásos napok száma:
0 db
Hőségnapok száma
(Tmax >= 30,0 °C):
43 db Ködös napok száma: 41 db
Forró napok száma
(Tmax >= 35,0 °C):
10 db Zúzmarás napok száma: 4 db

Írta és a képeket, valamint a grafikonokat készítette: Hérincs Dávid