Kezdőlap

Hullámzó hidegfront szupercella-esélyes zivatarral 2016. március 29-én

2016. március 29-én egy hullámzó hidegfront érkezett. A front a reggeli órákban érintett minket észak felől, és már ekkor
záporok alakultak ki hozzá kapcsolódva észak felé (1-2. kép). Később a front visszahullámzott, így délkeletire fordult a szél,
a hőmérséklet pedig a déli órákban elérte a 17 fokot. A légkör azonban labilis maradt, melyet a középszinten gyakran átvonuló
gomolyos felhőmezők jeleztek (3. kép). Sőt, a visszahullámzott front előterében egyre nagyobb labilitás halmozódott fel,
melynek köszönhetően kora délután az Alpokban zivatarok alakultak ki (4. kép, a háttérben). A hegység délkeleti részén
egy nagyobb kiterjedésű zivatartömb fejlődött ki, melyben izoláltabb, erősebb gócok, feltehetően szupercellák is létrejöttek.
Ezek közül az egyik Egyházasrádóc felé közeledett északnyugat felől (5-8. kép), és eközben már megtörtént az első villámlás,
majd dörgés is. A cella azonban a falu előtt legyengült, így megszűnt a szupercellás jellege is. Ugyanakkor még így is egy
közepesen fejlett peremfelhővel érkezett meg 4 óra után (9-10. kép), illetve kelet felé is kialakult egy kifutófelhő (11. kép).
A zivatart élénk széllökések és mérsékelt záporeső kísérte. A dörgések eleinte ritkák voltak, de később kissé aktívabbá
vált a zivatartevékenység. Ez annak volt köszönhető, hogy dél felé egy újabb erős góc keletkezett, mely később feltehetőleg
ismét szupercellává fejlődött Zala megyében. Végül 5 óra után elvonult a vihar, mögötte pedig rövid időre szivárvány
tűnt fel (12. kép). Dél felé pedig látványos mammákat lehetett megfigyelni az erős zalai cella üllőjén (13. kép).
A zivatarból 6 mm csapadék hullott.