Kezdőlap

Kora esi zivatarzóna Ausztriából 2016. június 12-én

2016. június 12-én az előző nap átvonult hidegfront mögött kissé hűvösebb, de még mindig labilis légtömeg érkezett fölénk.
A nap első felében sok volt a felhő, de délutánra kissé elvékonyodott, csökkent a felhőzet, és a csúcshőmérséklet elérte a 22 fokot.
A délután derekán az Alpok keleti térségében egy hosszan elnyúló csapadékzóna alakult ki záporokkal és zivatarokkal, mely lassan
délkelet felé haladt. 7 óra körül már Egyházasrádócról is megfigyelhető volt a közeledő rendszer a távolban, melyben a kiterjedt
üllő alatt még újabb gomolyok törtek a magasba (1. kép). Ahogy közelebb ért a zóna, egyre határozottabb peremfelhő is megjelent
előtte, előbb nyugat-északnyugat (2. kép), majd kicsivel később észak felé is (3-4. kép), és ebben az irányban több friss csapadékgóc
is keletkezett a rendszerben. Végül ezek a cellák vették célba a falut, egy kisebb vonallá összeolvadva (5. kép). Háromnegyed 8 körül
az egyik erősebb góc zivatarrá fejlődött, és egy dörgés is hallható volt belőle. A cella mögött egy markáns és igen látványos, hátulról
beszívódó alacsony gomolyos felhősor alakult ki, mely néhány percig maradt meg (6-8. kép). Ezzel egy időben kifutott a rendszer
gust frontja, így a peremfelhő egyre inkább kifutófelhő jelleget öltött, és 8 órára meg is érkezett fölénk (9-10. kép), mögötte pedig
kissé megélénkült az északi szél. A felhősáv az átvonulása után is látványos maradt, markáns kontrasztot alkotva az érkező záporral,
melynek csapadéksávjait kissé megszínesítette a lenyugvó nap (11-12. kép). A falut végül a zápor széle érintette, de viszonylag sokáig
felettünk maradt a góc, így 3 mm csapadék hullott.

A peremfelhős rendszer érkezése "animálva" megtekinthető ide kattintva (YouTube videó).