Kezdőlap

Hidegfront szupercellákkal 2016. július 12-én és 13-án (I. felvonás)

2016. július 12-én nyugat felől egy lassú mozgású, hullámzó hidegfront közelített meg bennünket. A front előtti alpesi zivatarok
révén reggelre már északkeletire fordult a szél, de gyenge maradt, napközben pedig keleties irányú lett a légmozgás. Mindemellett
sokat sütött a nap, és a csúcshőmérséklet még elérte a 32 fokot. Délután erőteljes konvekció indult meg az Alpokban, és 3 óra után
Graz mellett egy erős szupercella is kifejlődött. Ez egyre keletiesebb mozgást felvéve Szombathelyt vette célba. 6 óra előtt a városból
már jól lehetett látni a közeledő szupercellát, melynek fő feláramlási tornyába balról, a szárnyfelhő-tornyok felől folyamatosan
nőttek bele az újabb és újabb gomolyok (1. kép). Amint a cella közelebb ért, egyre jobban kibontakoztak alatta a csapadéksávok (2-3. kép),
majd kisvártatva a falfelhője is jól láthatóvá vált (4. kép). Ez utóbbihoz mindvégig kapcsolódott egy farokfelhő, mely a szupercella
előoldali leáramlásából (jobbról) folyamatosan szívta magába a páradús levegőt (5-7. kép). Amint megközelítette a várost a zivatar,
a hátoldali leáramlásából is markáns csapadék indult meg (8. kép, a falfelhőtől balra), eközben pedig már szünet nélkül dörgött.
A villámok többsége azonban felhőn és csapadékon belüli volt, a csapadéksáv előtt csak egy-két lecsapó látszott. A szupercella magja,
a mezocikon szinte éjszakai sötétséggel borult a város fölé (9-10. kép), majd mögötte rögtön meg is érkezett a csapadék, viharos
széllökések kíséretében (11-12. kép). A szupercellát jégeső is kísérte, a legnagyobb jégszemek a város nagy részén 2-3 cm körüli
átmérőjűek voltak (13-14. kép). A szupercella mögött azonban hamar kisütött a nap, és szivárvány jelent meg (15. kép - Balogunyomban
készült, vonatból).

A szupercella kifutófrontja Egyházasrádócon is jelentős szélerősödést idézett elő, és hirtelen több fokkal visszaesett a hőmérséklet.
A légkör azonban labilis maradt, és a kifutófront által létrehozott összeáramlás elősegítette a konvekció megindulását. Ennek eredményeként
dél felé tornyos gomolyok kezdtek kialakulni 7 óra után (16. kép), melyekből 8 órára zivatar fejlődött ki (17-18. kép), de ez csak
érintette a falut, illetve utána erősödött meg jobban. Később, 10 óra körül még elvonult egy zivatargóc északnyugatra, melyből
lehetett dörgéseket hallani, éjjel pedig kisebb zápor is előfordult. A napi csapadékösszeg 2 mm lett. A hidegfront azonban csak másnap
vonult át, ismét szupercellákkal.